Békés harcos útja

  
Nemrég újból megnéztük azt a filmet, ami igen nagy hatással volt az életemre. Alapjában véve nem túl sok olyan filmet tudok említeni, amely a benne rejlő szellemiség miatt olyan élesen megmaradt bennem, mint a „Békés harcos útja”. Ifjabb koromban a zenés ifjúsági filmek vonzottak, meg a francia alkotások, és persze a kortárs magyar filmművészet remekei. Az utóbbi időkben aztán jöttek az erőteljesen szellemi filmek, mint a „66-os út” vagy a „Találd meg önmagad!”. A népszerűbbek közül pedig a „Mátrix” meg a „Gyűrűk ura” – már ami nem a látványt és a technikát illeti, hanem a mélyben rejlő mondanivalót.

    A békés harcos a mi esetünkben egy tornász, az ő belső útjáról szól a film. A történetről véletlenül sem szeretnék részletesen szólni, inkább csak összegyűjtöttem röviden azokat a tanításokat, illetve felismeréseket, amelyek anno megragadtak – és most újra a felszínre kerültek.

-    Akiket a legnehezebb szeretni, azoknak van a legnagyobb szükségük a szeretetre.
-    Olyan nincs, hogy semmi sem történik. Nincsenek átlagos pillanatok.
-    Dobd ki a szemetet, ürítsd ki az elméd!
-    Csak az itt és most, a jelen pillanat számít. A múlt és jelen illúzió.
-    A harcos három tanítása: paradoxon, humor és változás.
-    Nem a cél a cél, hanem az út.
-    Ne ragaszkodjunk semmihez!
-    A legnemesebb út a mások szolgálata.

Csillag lányom szerint még azt is írjam le, hogy Dan önmagával harcol. Virág szerint a toronynál önmagát, saját maga egyik részét engedi el. És a legnagyobb tanítás: „Ha mogyorókrémes-zselés kenyeret eszel, először a mogyorókrémet kend fel, aztán a zselét!”

2012. február