Isten hozott!
Réka vagyok BoldogSzerről. Kedvesemmel, Nimróddal és öt gyermekemmel (Virág Tünde, Kende Buda, Csillag Csenge, Tündér Ilona, Kincső Enikő) élek boldogan. Otthonunkkal, kertünkkel és írással foglalkozom, meg gyermekek képzésével családi élet-iskolánkban.
Dombvidéken élünk, erdő szélén, jurtában. Kertünkben gyümölcsfák, szőlő, veteményes, gabona, virágok - és egy kis présház... Célunk egy öntermő kert megvalósítása. Kályhával fűtünk, sütünk-főzünk, kútból húzunk vizet: egyszerűen, természetesen, egészségesen élünk. Utunk az egyre szabadabb élet felé vezet. Életünket a természet évköre, és a magyar hagyomány ünnepköre határozza meg. Sokat mesélünk, énekelünk, zenélünk, néptáncolunk, rajzolunk, kézműveskedünk, játszunk, kirándulunk. Szeretem a népművészetet, a hagyományos értékeket.
Fontos számomra a külső és belső világ, illetve a test, lélek és szellem egyensúlya. Élethivatásom a példamutatás és minta-adás. Szerádunk híres a vendégszeretetéről. Postacímünk: Bárdudvarnok 7478 Visnyeszéplak 65.
Nem tudom, jó-e, ha az embert olyanok veszik körül, akik hasonlítanak rá. Lehet, hogy tulajdonképpen idegesítő lehet, ha folyton önmagunkkal szembesülünk. (Ezt használja ki Steiner a Waldorf-iskolákban, amikor az azonos vérmérsékletűeket ülteti egymás mellé, akik tükröt tartanak egymás elé.) Mindenesetre jelenleg fontosnak tartom, hogy rátaláljunk a „tükörképünkre”. Azaz arra a családra, akik olyanok, mint mi. Mert BoldogSzer tényleges megvalósításához jól jönne egy hozzánk hasonló erő. Bevallom, annak ellenére, hogy rengeteg barátunk van, és a közvetlen környezetünkben is sok a jó ember, arra a bizonyos „tükörkép-családra” még nem leltünk rá.
Most néhány „címkét” írnék, ami szerintem az alap:
-tudatos teremtés, szellemi, lelki és test-gyakorlatok
-egészséges táplálkozás (húsmentesség, élvezeti cikkek nélküli élet)
-természetes, környezettudatos, egyszerű életmód
-a magyar és egyetemes hagyomány megélés
-nagycsalád sok gyermekkel
-otthonszülés, gyengéd babagondozás
-otthoni képzés, nevelkedés az élet iskolájában
-mások szolgálata, szeretete
-közösségi életforma a családi településen
-otthonteremtés a családi birtokon
A fentieken kívül viszont nagyon kell, hogy egy hullámhosszon legyünk, már ami a természetünket, a jellemünket, a személyiségünket illeti. Talán álom lenne csupán, hogy van egy család, ahol az édesanya az én legjobb barátnőm, az édesapa István legjobb barátja, és a gyermekeink is mind megtalálják a maguk pajtásait az övéik között? Nagy vágyam egy amolyan igazi barátnő megtalálása.
Ilyen sok időt már nagyon rég nem töltöttem a képernyő előtt! A világhálón is csavarogtam, de hosszú évek óta most történt meg először, hogy ennyit tévéztem. Nagyon tanulságos volt…
Elhatároztam, hogy nem csupán a negatív benyomásaimról írok most, hiszen több kellemes műsort is sikerült megtekintenem. Például olyan régi magyar filmeket, mint az „Égig érő fű” vagy a „Szöszi”, amit eddig csupán pöttyös könyvben olvastam. Mókás volt a „Beugró” – jót nevettem a helyzetek poénjain; egyébként ilyesféle feladatokkal foglalkozunk mi a szer-játékokon is. Az Őrségben is kalandozhattam képzeletben, ahol kemencés kenyeret sütöttek, és tökmagból ütött olajat Rátóti Zoltán és Laár András. Még néhány vetélkedő műsor is közel állt a szívemhez: mondjuk a kis hazánk kultúrájához kapcsolódó „Szeretlek Magyarország”, de különösképpen az „X-faktor”. Bár egyértelmű, hogy ez a műsor nagyrészt a pénzről szól, és sajnálatos látni, hogy a tehetségek csupán bábok a producerek kezében, én mégis szívesen hallgattam a fiatal előadók dalait, és örültem annak, hogy ennyi tehetséges ember él körülöttünk.
Ebből is látszik, hogy a televízió nem puszta közellenség, inkább a mértéktartás és a válogatás segíthet abban, hogy ne essünk át a ló túlsó oldalára. Én azért áttekintettem arra a bizonyos másik oldalra, és kíváncsian belekukkantottam azokba a műsorokba, amelyek mostanság a legnézettebbek, és akiknek a szereplői a bulvárlapok címoldalain láthatók.
Nem semmi volt a két teleregény („Barátok közt”, „Jóban-Rosszban”), ahol a középpontban a szerelmen és szexen kívül az áll, hogy hogyan hazudjunk, mint a vízfolyás, és rázzuk át a másikat, még akkor is, ha az illető a saját párunk vagy szülőnk. „Remek” példát láthatnak a fiatalok ezekben a sorozatokban, de ezekhez képest a valóságshow-k („Való világ”, „Összeesküvők”) jelentették az igazi döbbenetet. Miután átestem az első sokkon (primitív emberek, ocsmány beszéd, szex több millió tévénéző előtt, stb.), megpróbáltam a villalakók lelkét tudatosan figyelni. Egyértelmű, hogy ez nem a „való világ”, hiszen a szereplőket kívülről és belülről egyaránt állandóan manipulálják. De akkor is elgondolkoztató, hogy a mesterségesen gerjesztett konfliktusokat hogyan oldják meg: agresszió, sértődés, bosszúállás... Azon gondolkozom, hogy vajon ezek a műsorok az ország lakosságának általános alacsony szellemi színvonalát és lelki szegénységét tükrözik, vagy épp ellenkezőleg: ezek nézésétől lesznek a tévénézők elbutultak és bunkók. Nem is tudom, talán ez egy mókuskerék, folyamatosan gerjeszti az egyik a másikat – de hogy tudatos manipulációról van szó, az egyértelmű.
Ugyanezt tapasztaltam a reklámok esetében. Mindig átkapcsoltam egy másik csatornára, amikor hirdetések következtek, de egyszer kíváncsiságból végignéztem egy reklám-blokkot, hogy miket is ajánlanak az embereknek a leggyakrabban. És „meglepetésemre” mit tapasztaltam? A gyógyszer-reklámok kerültek az élre. Ezután nem is csodálkozom az országunk egészségügyi helyzetén. Ezeket a bankok követték, hogy ha már testünk tönkrement, ürüljön ki a pénztárcánk is. Majd pedig jöttek a különböző tisztító- és illatszerek (tényleg „nélkülözhetetlenek”), és az édességek.
Tudtam, hogy vacak a helyzet, de mostanra egy kicsit összetörtem lelkileg. Tényleg jó, hogy vannak Magyarországon remek kezdeményezések (hagyományőrzés, egészséges táplálkozás, környezetvédelem, stb.), ám amíg az ország nagy része ilyen, mint amilyennek egy hetes szabadságom alatt a városban járva és a képernyő előtt ülve tapasztaltam, akkor elég reménytelennek tűnik az egész.
Vajon van esély, hogy a helyzet megváltozzon, és felébredjenek végre?
Figyelem az embereket itt Budapesten. Sok a komor, nyúzott arc. Fásultak a tekintetek. Persze tapasztalok kuncogást és harsány röhögést – de az igazi mosoly ritka.
Csakúgy, mint a természetes külső. Helyette: festett haj, szoláriumos bőr, sok smink, műköröm, tetoválás, trendi mű-szerelések. Ki is lógok a sorból fonott hajammal, kötött vállkendőmmel, szőttes tarisznyámmal és hosszú szoknyámmal. Szoknyát amúgy is alig látok. Néhány mini kivételével MINDEN LÁNY NADRÁGOT VISEL!!! (Hová tűnt az IGAZI nőiesség?)
Mi a mai divat? Az utóbbi években egyáltalán nem követem, most érdeklődéssel figyelem. Azt a lábszárvédőt például, amiért anno én is könyörögtem, úgy hatodikos koromban, mikor még nagy Modern Talking rajongó voltam. Hozzá csőnaci.
A fiúknál két típus a nyerő: a lágy vonású, lányos arcú, erőtlen – és szöges ellentéte, a kopasz, bőrdzsekis szupermacsó. Hiányzik az arany középút.
Játszottam is! Nézegettem a srácokat, hogy ha most választanék, ki mellett döntenék? EGYETLEN olyan fiút, férfit nem láttam, aki nekem igazán tetszett volna! (Persze, az igazi otthon vár Széplakon..)
Mikor jönnek hozzánk a látogatók, mindig dicsérnek minket, hogy milyen csendes falu ez a Széplak. Igaz, bár én sokszor észre sem veszem, akkora a hangerő, a gyerekek miatt. Főleg, ha nemcsak a mieink vannak otthon, hanem még 1-2-3 barát, barátnő. Most itt Budapesten bődületes nagy a zaj, mégis kész meditálás ebben a zsongásban sétálgatni. Kint az autók, az áruházakban is ordít a zene, így az ember nem tud odafigyelni se másokra, se magára. A vizuális információk is elárasztják az embert, én azonban tudatosan megpróbálok semmire sem összpontosítani. Tekintetemet eltompítom, összefolyatok minden ingert, ami a fülemet és szememet éri, így tökéletes a kikapcsolódás.
Úgy érzem magamat itt, mint egy filmben. Tiszta Mátrix – és ezt a városlakók észre sem veszik! (Tisztelet a kivételnek…) Kezükben mobiltelefon, fülükben fülhallgató, biztosan otthon is a tévé és az internet áll a középpontban. A céljukhoz autó, mozgólépcső juttatja el őket. GÉPEK MINDENÜTT!!!
Fásult diáklány vánszorog velem szemben, hátán tömött táska. Mennyivel másabb az, amikor az enyémek egy kis tarisznyával a vállukon kerékpároznak vagy sétálnak haza, életvidáman az „iskolából”!
Hiába tompítom el érzékeimet, az orromba érkező ingereket nem tudom kiiktatni. Borzalmas a bűz! A négy legjellemzőbb: rothadó szemétszag, csatornaszag, kipufogógáz és cigarettafüst. Rengetegen dohányoznak! Minden második ember kezében cigarettát látok!!!
Vajon miért írja a negyedikes környezetismeret tankönyv (amit szerencsére nem használ az én leányom), hogy „a város a legfejlettebb település”??? Ja, tulajdonképpen tényleg van, amiben élen jár. Például ami a hajléktalanok számát illeti.
Néha azt veszem észre magamon, hogy sietek, rohanok… Lépteim tudattalanul is felveszik az engem körülvevő tömeg ritmusát. Amikor pedig direkt lelassítok? Á, nem lehet csak úgy ténferegni, mert rögtön odajönnek hozzám: vagy koldusok, kéregetni – vagy kérdezőbiztosok, akik szintén pénzt gyűjtögetnek. Csak az a különbség, hogy ők valamilyen közhasznú alapítvány számára, öltönyben, nyakkendőben. Persze nem adhatom oda mindenkinek a fél kiflimet.
Na rendben, hisz én döntöttem úgy, hogy itt töltöm a „szabadságomat”…
Azt hiszem, minden öt gyermekes édesanyának jár ennyi szabadság, mint amennyit most én élvezek. Ilyet még sohasem csináltam, de annyira besokalltam a családomtól, hogy úgy éreztem, nem bírom velük tovább. Fogtam magam, otthagytam Széplakon csapot-papot (azaz a párom öt gyermekkel) – és irány Budapest. A városért nem rajongok, viszont itt tudtam lehetőséget teremteni magamnak arra, hogy igazán pihentetően töltsek el egy hetet, magammal.
Mit csinál egy vidéki nagycsaládos anyuka magányosan a nagyvárosban?
-Pihenek, nem ébresztenek síró gyerekek, és este sem ordítással fejeződik be a nap. Élvezem a „csendet” (kivéve mentőszirénák, autóriasztók, stb.)
-A nappal ébredek, tornázom, és szép kényelmesen reggelizek.
-Befekszem nyakig egy kád forró vízbe!
-Sétálgatok a városban órák hosszat. Így legalább maradok a megszokott mozgékony életformánál, és buszjegyre se kell költenem.
-Elmegyek a piacra, hogy a városhoz képest a lehető legtermészetesebb élelmet tudjam beszerezni (gyümölcs, zöldség, házi tej). De azért bevallom, mindig sor kerül egy kis édességre is…
-Kiutazok édesanyám elé a reptérre, aki eddig Kanadában volt öcsémnél és az unokáknál.
-Eljutok egy uszodába is, ahol az úszáson kívül más kényeztetésben is lehet részem: szauna, hidromasszázs, vízi-torna. Itt részt veszek egy állapotfelmérésen (testzsír, csont, izom…), és megtudom: testem biológiai kora 22 év (!!!)
-Elmegyek a Budai Várba, amely a fővároson belül az egyik kedvenc részem. Hatalmasat sétálok édesanyámmal, Mátyás templom, Halászbástya, régi házikók... Utoljára talán gimnazistaként jártunk arra mi így kettesben. Amúgy is: végre egy Anya-Lánya nap!
-A késő délutánokon pedig internetezek (!) és tévézem (!!) Remek kikapcsolódás az agyamnak…
Néhány napnak el kell telnie, mire hiányozni kezdenek a csemeték és a férjem. Nemsokára indulok haza, de elhatározom – időnként néha a mostani hasonlóan kiveszek majd egy kis SZABADSÁGOT!
Számomra jelen pillanatban az egyik legmeghatározóbb könyv az "Anasztázia"-sorozat. Az élet teljességével foglalkozik, az egészséges életmóddal testi, lelki és szellemi szinten egyaránt, a szeretet terével, a családi birtokokkal és településekkel, a tudatos és szeretetteljes párkapcsolattal, gyermekneveléssel és családi élettel. Remélem, jegyzetem sok olvasómban kedvet ébreszt, hogy kezükbe vegyék az Anasztázia-könyveket, és hogy az ott olvasottakat saját életükben meg is valósítsák:
-Tiszta, élő vizet igyunk, ősforrás közelében éljünk
-Ne csomagoljuk be a vizet és az ennivalót
-Úgy együnk, ahogyan lélegzünk, pl. séta közben csipegessük a növényeket
-Azt és annyit együnk, ahogyan a szervezetünk diktálja
-Többféle ennivalót kóstoljunk meg, testünk majd kiválasztja, hogy mire van szüksége
-Isten terített asztala vár a természetben: bor, gomba, méz, tej
-Végezzünk légző-gyakorlatokat: mély lélegzés, „együk” a levegőt
-Tisztuljunk meg: böjt, víz, céklalé
-Gyakorlat: vér áramoltatása a test különböző részeibe
-Fiatalító kúra: méregtelenítés, élő és holt víz, nyújtás és gyógy-masszázs + futás, fürdés, torna, kézenállás
-Népi gyógyászat, minden ember a maga számára találja meg a gyógymódot
-Nincs szükség (meleg) ruházatra, a szervezet alkalmazkodik a környezethez, a test szabályozza a hőmérsékletét
-Kézi szövésű ruhákat hordjunk
-Ébredjünk napkeltekor, negyedóráig legyenek fényes gondolataink
-Köszöntsük a kertet, mászkáljunk mezítláb a fűben, hemperegjünk meg benne
-Szemléljük a természetet, szórjunk magunkra harmatot és virágport
-Ússzunk a tóban, fürödjünk patakban
-Sokat mozogjunk, sétáljunk, tornázzunk
-Este mossunk lábat csalános vízzel
-Az ágyunk legyen tele gyógynövényekkel, virágokkal
-Aludjunk kint, a csillagos ég alatt (főleg a születésnapunk előtt)
KERT
-Ápoljunk szeretetteljes kapcsolatot a növényekkel, simogassuk őket, hiszen a növények reagálnak az ember érzéseire
-Tiszta vetőmagot ültessünk
-A magot vegyük a szánkban melegítsük kezünkkel, leheljünk rá, mutassuk meg a Napnak, öntözzük mosdóvízzel
-Ültessünk a holdnaptár szerint, kézzel, lábbal, köpjünk bele
-Nem kell trágyázni, gyomlálni – ehelyett a növényeket kell helyesen társítani
-Frissen szedjük a termést, gyümölcsöket, zöldségeket
-Házi növény-készítményeket gyártsunk
-Gyógynövények: fontos az arányuk és a szedési idejük (napszak, holdállás)
-Magunk arassuk és őröljük a gabonát
-Ne legyenek gépeink
-A kis bogarak tisztítják pórusainkat, hagyjuk, hogy ránk másszanak
-Az állatok a segítőink, ők adják nekünk az élelmet
-Tojások vadkacsáktól, vadlibáktól
-Minden állatnak megvan a maga rendeltetése, csak rá kell jönnünk
-A vadállatok vágynak arra, hogy az embert szolgálhassák
-A méheket tartsuk természetes odúban, ők adják a mézet és a viaszt
-Minden kő szíve naponta egyszer dobban
SZERETET TERE, CSALÁDI BIRTOK
-Meg kell valósítanunk saját hazánkat, a Szeretet Terét: ház, föld, haza
-Először keressük meg az egy hektáros családi birtok helyét
-Az állam támogassa az egyhektáros birtokokat
-A családi birtok testet, lelket, szellemet szolgál
-A családi birtokok a szeretet földi megtestesülései
-A családi birtok összekapcsol minket a világegyetemmel
-Ez a teremtés és alkotás helye
-Élő tér vegyen minket körbe
-Gyógyító tér, innen irányíthatjuk a világot
-Paradicsommá kell alakítani a Szeretet Terét
-Harmonikus módon vegyük birtokunkba szülőföldünket
-Képzeljük el a családot boldogan a térben
-Előbb szépítsük a birtokot, aztán építsünk rajta házat
-Erdő, tisztás, hegy legyen körülötte
-Úgy kell mindent elrendezni, hogy öntermő legyen a kert, ne kelljen sokat beleavatkozni
-A gazdaság gondjai ne terheljék a családi birtokon élő embereket
-Kerítést alakítsunk ki fából vagy élő sövényből
-Facsemeték, bokrok legyenek rajta, egy harmada erdő, kb. 300 fa, 80-100 év múlva vágható ki (erdei fenyő, cédrus, jávor, nyír)
-Fészket raknak itt a madarak, elpusztítják a kártevőket
-Kis legelő tyúknak, kecskének
-Legalább 300-féle növény legyen a kertben
-Lugas, veteményes, gyümölcsfák, virágok alkossák a kertet
-Élő nyári hálószoba, alkotó-ház, illatok, gyógynövények
-Ne szántsuk fel a földet, ne legyenek föld-sebek
-A halottaknak nem kell sírkő meg fejfa, a család fájához temessük őket
-Tovább örökölhessék gyermekeink a birtokot
CSALÁDI TELEPÜLÉSEK
-Hasonló gondolkodásúak legyenek a szomszédjaink
-Közös étkezések, vendégek fogadása – de a túl sok látogató energiát szipkáz el
-A településeket ne árasszák el a turisták, legyen egy zsilip, pl. egy bolt, ahol megvehetik a helyi árukat
-Birtokot kaphassanak itt az állami gondozottak, az országgyűlési képviselők, a börtönviseltek, a katonatisztek
-A családi településeknek tanácsa van, képviselőkkel
-Ki kell dolgozni az ország fejlesztési programját
-Nem szabad elhagyni a veszélyeztetett helyeket, inkább védeni kell
-Nemzeti mozgalom, Szülőhaza Párt
-A párt a jövő építésével foglalkozzon, alapja: Isten programja
-A családi birtokok pozitív hatásai: természet védelme, faültetés, tiszta levegő; egészséges emberek; minőségi élelem; talajminőség; környezet védelme; megfiatalodott emberek, sok gyermek születik, növekszik a népesség; a pénz beáramlik az országba; szövetség a szomszédos országokkal
-Az egész világ egy hatalmas virágzó kertté válik
-Magyarországra is visszatérnek a külföldre szakadtak
LÉLEK
-Mutassuk meg képességeinket, alkotásainkba helyezzük bele energiáinkat
-A szellemiség tettekben nyilvánuljon meg, pl. népművészet
-Beszéljünk szépen
-Emberi kapcsolatoknál az embert nézzük, és ne a külső képet
-Szeretetteljes emberi kapcsolataink legyenek
-Ha haragszom, azzal magamat mérgezem
-Nincs gond, csak feladat
-Minden „munkát”, feladatot szeretettel végezzünk
-Olvassuk a természet könyvét
-Az ünnep ne a gyászról és a bánatról szóljon (pl. Húsvét), hanem az örömről
-A jelentőségteljes könyvek alakítanak, hatnak a népre
-Élő számtan
-Írás belső érzéseinkre hallgatva, a képzeletünk betűk, hangok kombinációjává alakul
-Minden betűbe képet kell szőni, az írás a kultúra közvetítője
-Nincs szükség tévére, helyette képzeljünk el képeket
-Nem kell a telefon sem, ha tudunk képzeletben „táv-beszélgetni”
-Az éneklés, a dal gyógyítja a lelket, ébren tartja a szellemet
-Rajz, tánc, harcművészet
-Család könyve, tetteink és írásaink maradjanak az utókorra
SZELLEM
-Sugarunk felmelegít testet, lelket, információt ad és vesz, és gyógyít
-Ha hallgatunk, az elme megtalálja a választ a problémára.
-A félelem megdermeszti a gondolatot.
-Tegyünk meg mindent álmaink teljesítéséért
-Testet, lelket szeretettel gyógyítunk, meggondoltan, az illető részvételével
-Szolgáljunk másokat, adjuk át tudásunkat – ezt csak tiszta szándékkal lehet megérteni
-Belső érzést kövessünk, ne külső tanítást, ne kívülről jött segítőkben bízzunk, hanem magunkban
-Fontos a gondolat tisztasága, és gyors sebessége, pozitív hozzáállás, tiszta, őszinte érzések
-A valóságban, éberen megtervezve irányíthatjuk álmainkat
-Felébrednek vágyaink, modellezhetjük az elképzelt jövőt, majd megvalósítjuk
-El kell képzelnünk cselekedeteinket
-Türelem: a lassúság elhárítja az elhamarkodottságot
-Nem ugyanaz az ismeret és a tudás, nem higgyük, tudjuk Istent
-Szellemi gyakorlat: a képzelt és a valós idő egyezzen meg
-A gondolat energia, a kollektív gondolatnak hatalmas az energiája, építő legyen a kollektív teremtés
-Legyen időnk gondolkodni
-Új képek kellenek a társadalomba
-A kép az emberi gondolat által teremtett energetikai lény
-A Teremtés: érzés, fényes gondolat, örömteli kép – tudatosság – kimondott szó – teremtés, megvalósulás
-A világ megváltoztatása, a sötét erők legyőzése női feladat – ha a nő megérti az igazságot és saját rendeltetését
-A jövő eseményei függnek a jelen élő emberek tudatra ébredésének mértékétől
-Mi határozzuk meg, hogy mikor fognak vágyaink megvalósulni
-A kozmikus program bármikor megváltoztatható
-Növeljük tudatosságunkat, emeljünk másokat is magasba szeretetünkkel
-Isten az embert saját képmására teremtette, és mindent megadott nekünk, minden táplálékot, minden információt elhelyezett benne, ez a pici mag mindig bennünk marad
-Az embert csakis saját akarata irányítja, hiszen Isten után az ember a leghatalmasabb, szabadon használhatjuk képességeinket, utunkat mi választjuk
-Közvetlen kapcsolat ember és Isten között, az ima kapcsolatot teremt
-Ima: szeretettel, örömmel, köszönet az életért, a földért, a szeretetért, élelemért, türelemért, bocsánatért
-Az együttesen összpontosított gondolat hatalmas erejű
-Az általunk játszott szerepet kívülről figyeljük
-Éljük az Igazságot, mi legyünk maga az Igazság
-A szeretet energia, a szellem energiák összessége
-Egy kérdésre mindig megszületik belül a válasz, ha a szándék elég tiszta
-Az életben valósítsuk meg a boldogság képeit, legyünk boldogok
-Nem szabad semmit szétszedni, ehelyett egységben szemlélni
-Három boldog kép: igazságos uralkodó, együtt élő boldog emberek, szerető családok
-„Megvilágosodás”: minden ugyanaz marad, csak én látom másképpen a világot
-Vegyük elő a képeket a genetikai kódból, azt kövessük és ne másokat, más országokat
-A gazdagság nem egyenlő a boldogsággal
-Istent ne a templomban keressük, nem kell közvetítő, a természeten keresztül beszélgessünk
-Úgy szeretjük Istent, mint szüleinket
-Nincs több ilyen tökéletes hely, mint a Föld
-A halál csak álom, csak átlépés egy új létezésbe
-Ha valaki túl elöl jár, magányos lehet. Vagy leereszkedik, de ekkor fel kell adni az elveket, vagy másokat kell hívni a mi dimenziónkba
-Ébresztgessük egymást az álomból
-Minden kapcsolatban áll egymással és a világegyetemmel
-Rendeltetésünk: megismerni a szépet és szépet alkotni
-A feszület imádata helyett feltámadás
-A paradicsomi boldogság itt a Földön van, a Föld az isteni édenkert
-Újjászületés: a családi birtokon kell újból teste tölteni
-Más bolygókon is teremhet élet, csak testet váltunk
SÖTÉT ERŐK
-A sötét erők érzelem-mentesek, nem erőszakkal és hatalommal szállnak meg minket, hanem beépülve a földi hatalomba, segítséget ajánlanak, ettől külső függésbe kerülünk
-Fel kell vásárolni a káros gyárakat, majd megsemmisíteni
-Nem a fegyver védi az országot, hanem a biztos alapok
-A Földet egy főpap és öt pap uralja
-Egyetlen kis csoport irányít nagy országokat
-Állandóan és gyorsan gondolkodnak, az uralkodók a játékszereik
-Ma már nem fegyverrel, hanem vallással, tudománnyal harcolnak
-A háborúk oka: ellentétek a hitvallásban
-A főpap eszközei: bank, média, vallás, háború
-Megfélemlítés, elbutítás
-Megoldás ellenük: a földi vezető (elnök) lépjen ki az információs térből
-Az ideológiák kihasználják az embereket, csak bábuk leszünk a papok kezében
-A vallás rabszolga típusú embert alakít ki, aki könnyen irányítható
-A biorobotok nem tudják, hogy ők azok, beléjük helyezték a programot
-A dogmák életellenesek
-A koncentrált sugárzás veszélyes (kis adagokba szétszórva nem).
-A mai egészségügy csupán üzlet
SZERELEM, PÁR
-Minden nő istennő, csak teremtő férfival lépjünk kapcsolatba