2009. augusztus 6., csütörtök

Természetes viselet







Nemcsak megszerezni nehéz a másikat, hanem megtartani is. Amíg valaki fiatal lány, és még csak ismerkedik a fiúkkal, udvarolnak neki, addig a legjobbat próbálja magából megmutatni, öltözéke mindig rendezett, külseje vonzó. Amikor azonban férjhez megy, úgy érezheti, révbe ért, már nincs szükség annyira kitennie magáért. A mindennapos munka után – ahová pedig többnyire ápoltan, csinosan mennek a nők – arra már nem marad energiájuk, hogy otthon is jó formájukat mutassák. Délutánra a legtöbb asszonynak nincs kedve szép ruhában lenni, csinosítgatnia magát. Ebből az következik, hogy a férfiak az utcán, a munkahelyükön, a hivatalban mind jól öltözött, csinos nőkkel találkoznak – kivéve otthon. Pedig a megszokás nem kell, hogy megölje a vonzalmat, igazán megtehet egy nő annyit, hogy párja – és saját maga – kedvéért otthon is ápoltan, csinosan néz ki. Én ezt a trükköt egy kedves barátnőmtől, volt szomszédasszonyomtól lestem el. Addig én is „szétfolytam” otthon, télen tréningruhában, nyáron egy szál bő pólóban, bugyiban jártam-keltem a lakásban. Most már mindig azt teszem, hogy akár otthon maradok, akár elmegyek valahová, reggel mindig nőies, csinos öltözéket választok magamnak, és abban maradok egész nap.

Ami épp divatos, és másnak jól áll, lehet, hogy rajtunk borzalmasan fest. Álljunk a tükör elé önkritikával, figyeljük meg, mi az, ami szépen áll rajtunk, és mi az, ami csúnyán. Az ifjúkori kísérletezések után asszonykorunkra már megérhetünk annyira, hogy kialakuljon bennünk a kép a hozzánk illő színekről, anyagokról, mintákról, fazonokról. Ne utánozzunk majomként másokat, de lessünk el bátran olyan öltözködési trükköket ismerőseinktől (vagy ismeretlenektől), ami ebbe a képbe belepasszol. Öltözetünk fejezze ki egyéniségünket. Miért akarnánk más képet mutatni magunkról, mint amilyenek vagyunk? Ne akarjunk erőltetettel fiatalabbnak látszódni korunknál. A fiatalos öltözék nem egyenlő azzal, amikor érett családanyák fenékig érő miniszoknyát öltenek, középkorúak rengeteg színes bizsut hordanak, vagy idősebbek fodrokba-bodrokba öltöznek. Legyünk elégedettek külsőnkkel, lássuk magunkat szépnek. Ruházatunk illő legyen az alkalomhoz is, és mindig a természetességet tartsuk szem előtt.


Egy nő ruhatárának összetétele függ annak munkájától, anyagi helyzetétől, korától, alakjától. A jólöltözöttség elsősorban ízlés, és csak másodsorban pénztárca kérdése. Olcsón hozzá lehet jutni leértékelt, használt holmikhoz turkálókban, akciókon, kiárusításokon is találhatunk kiváló darabokat, mi magunk is megvarrhatjuk, amit elképzelünk, sőt barátainktól, ismerőseinktől is kaphatunk megunt, ám nekünk tetsző darabokat. (Egyik legszebb hímzett blúzomat a párom egy kuka mellett találta kidobva. Igaz, hogy vagy egy hétig ázott a fertőtlenítőben, de azóta ünnepi viseletem egyik legkedveltebb darabja!) Régebben sok ruhám volt, most inkább kevesebb, de csak olyan, ami tényleg tetszik. Fontos, hogy ha új ruhadarabot vásárolunk, ne feledkezzünk meg a már meglévőkről, hogy a ruhatár darabjai egymással összhangban legyenek. A régebbi, megunt, soha nem hordott holmijaimat rendszeresen kiselejtezem. Sokszor kapok ruhákat csak úgy, és én is sokszor adom tovább másoknak a kiselejtezett ruháimat. A márkák és menő ruhaüzletek egyáltalán nem érdekelnek.
Régen még mindenki saját magának termelte meg a ruha alapanyagát, maga dolgozta fel, fonta, szőtte, varrta, hímezte, díszítette. Ősi rend szerint zajlott a feldolgozás, gyönyörűen faragták-festették és mágikus jelképekkel látták el használati eszközeiket. A lányok-asszonyok szeretetüket, szívüket-lelküket dolgozták bele a ruhába. A fonás-szövés során az ember Isten teremtő munkáját végezte el.
Amikor még otthon laktam, édesanyám sok ruhát varrt nekem, de én még mindig ott tartok, hogy nem tudok varrni. Az elhatározás azonban itt lebeg a fejem felett, úgyhogy az is meglehet, hogy nemsokára leülök a varrógép elé tanulni. A kötést és a horgolást sem sikerült ezidáig elsajátítanom, nem mintha túl sokat próbálkoztam volna vele. Férjem rendszeresen maga díszíti öltözékeit hímzésekkel.

A természetes (és nőies, csinos) öltözék jellemzői a következők:
- természetes anyagból készüljön
- feleljen meg a hagyományos viselet ismérveinek (persze a mai korhoz igazodó formában)
- töltsön fel életerővel (segítse a csakrák működését)
- magasabb szintű energiát közvetítő jelképeket jelenítsen meg,
- színe, mintája, szabása legyen összhangban személyiségünkkel,
- az előnyös testi adottságainkat hangsúlyozza, az kevésbé előnyösöket pedig rejtse el
- illő legyen az időjáráshoz, korunkhoz, alkalomhoz
- legyen nőies

Természetes anyagok:
- Növényi anyagok: kendervászon (ez volt eredetileg a farmerek anyaga), lenvászon (ennek elkészítését a Kisvakond történetéből ismerhetjük), pamut (ez gyapotból készül, pl. karton), flanel, muszlin, szalma (kalap, táska).
- Állai anyagok: gyapjú (posztó, nemez: szűr), moher (kecskeszőr), selyemhernyók által termelt selyemszál, álltok bőre, szőre (suba), irhája. Az állatok megölésével előállított anyagokat lehetőleg kerüljük, semmi szükség például nercbundára vagy hermelinprémre! A magyar hagyományban azonban él a suba, az irhakabát, a ködmön viselete. Bőrből készült ruhát (pl. fekete bőrnadrág!) nem vennék fel, de kizárólag valódi nyersbőrből, és ne műbőrből cipőt, táskát, övet hordjunk.
- A műanyagok – poli-izék, elasztán, nejlon, jersey, műszőrme, műbőr, stb. - a testen negatív energiát hordoznak. Elszigetelik a testünket, elzárják a csakráinkhoz érkező energiát, így a csakrák (csokrok) képtelenek életerőt felvenni a környezetükből.

A csakráink működését viseletünkkel is segíthetjük, az ártó energiák ellen pedig öltözékünk védelemül szolgálhat.
- Korona csakra: működését fokozzák (a királyik koronához, pápai tiarához, az indián törzsfőnökök tollas fejdíszéhez és a mágusok csúcsos süvegéhez hasonlóan) a csúcsos sapkák, a párta; védő funkciót pedig a fejkendők, a laposabb, kerek kalapok és hajpántok látnak el.
- Harmadik szem csakra: védelmét a homlokpántok segíthetik elő (indiánok, hippik).
- Torok csakra: védelmét sálak, kendők, gallérok, és rövid láncok láthatják el.
- Szív csakra: védelmére hosszabb nyakláncok, medálok, hímzett vállkendők, blúzok, ingek, mellények szolgálnak, a mély dekoltázs erősíti azt.
- Napfonat csakra: övek, derékra kötött kendők erősítik
- Szakrál csakra: védelmét kötények láthatják el.
- Gyökér csakra: természetes anyagból készült ráncolt szoknyák, bő nadrágok segítik működését. A bőrből, szőrméből készült lábbelik és a mezítláb járás révén közvetlenül találkozhatunk az anyafölddel.

Amikor magunkon viselünk egy jelképet, annak minden finomerő-szintű hatását is élvezzük (vagy nyögjük – gondoljunk a halálfejekre, negatív feliratokra, idegen nyelvű szövegekre). A magyar népi motívumok nagy erejű, pozitív, isteni, teremtő szimbólumok. Ruháinkat tehát a magyar hagyományrendszer jelképeivel díszítsük:
- A szellemi erőt az Atyaisten tűz-jelképei fokozzák: Nap-forma, tulipán, X, háromszög, szemforma, nyolcágú csillag, rombusz, griff, tolldíszek, hegyikristály
- A szív csakrát a Fiúisten szimbólumai erősítik: szárnyas Nap, turul, +, szív, matyórózsa
- Az alsó három csakra az Anyaisten fennhatósága alá tartozik, jelképei a szarvas, a kör, M, rozmaring, hullámvonal, Hold
Pozitív magyar jelképek még: forgó kerék, körkereszt, spirál, 6-7-8-szirmú virág, életfa, világtengely, búzakalász, galamb, alma, ló, párduc…


A ruha színe harmonizáljon hajunk, bőrünk színével – és persze egyéniségünkkel. Hagyományosan úgy tartják, hogy a szőkéknek, sápadt bőrűeknek nem áll jól a fehér, a sárga és a halványzöld, előnyösebb inkább a rózsaszín vagy az égszínkék, főleg ha kék az illető szeme színe. Vörös hajhoz és zöldes szemhez az őszi színeket – rozsdaszín, zöld, barna, bordó – tartják illőnek. Sötétebb hajúakhoz állítólag az élénkebb színek - piros, narancs, pink -, illetve a sötét és világos színek (fekete-fehér) passzolnak. A feketékhez a sötétebb, lila, bordó, fekete színek mennek. Az íratlan szabályok szerint pedig az idősebbek szürkét, barnát, feketét hordjanak.
Ezeket aztán szépen felül lehet írni, ha mi úgy véljük, hogy hozzánk más színek is illenek. A szőke hajú Virágnak például – az általa imádott rózsaszínen kívül – a sárga és fehér is kiválóan áll. A vörös hajú Csillaghoz legjobban a narancssárga és a piros passzol. Én meg hiába vagyok sötétbarna, fel nem vennék magamra pinket vagy feketét. Azért meg, mert valaki idősödik, és őszül, nem kell rögtön arra gondolnia, hogy csak öreges színeket hordhat; főleg a pasztellek – levendula, halványzöld, bézs, hússzín - festik alá szépen ezüstös hajukat. Az azért igaz, hogy világos színek általában teltebbnek, a sötétebbek soványabbnak mutatják az alakot.

Kísérletezzük hát ki, hogy melyek azok a színek, amelyek testünk természetes színeivel (hajunk, szemünk, bőrünk, szemöldökünk-szempillánk), testalkatunkkal összhangban vannak, kifejezik egyéniségünket, és közel állnak a szívünkhöz. Nekem persze tinédzserként volt a nagy fekete korszakom, aztán jött az a bordó-barna-zöld időszak, ami mostanra, kisebb módosításokkal visszatért. Huszonévesen szerettem a fehéret, feketét, kéket, mostanra megkedveltem az élénkebb színeket is. Nagy kedvencem a narancssárga és a bordó, de szeretem a barnát, zöldet, pirosat, lilát, és – főleg a lebarnult bőrömhöz – a fehéret, tört fehéret. Fekete ruhám már szinte egyáltalán nincs, az általa közvetített energiák miatt száműztem ezt a színt a ruhatáramból.

- A fehér a Teremtő fénye, amely képes az erők megtisztítására, és a negatív erők visszaverésére. Nem véletlenül készült az ágynemű és a fehérnemű kizárólag fehér anyagból. A fehér a kikelet, a atavasz, a megújulás, a reggel, a keleti irány színe.
- A piros feltölti a kimerült erőkészleteket, élénkít, ezért inkább télen, energiaszegény időkben ajánlatos viselni. A piros a vér, az élet, a szeretet, a tűz, az Atyaisten, a déli irány, a dél, a nyár jelképe.
- A sárga az érésnek, az erők koncentrálódásának a színe. Az ősz, a beérés, a nyugati irány, a délután színe.
- A kék megnyugtat, lehűt, nyári melegben hasznos inkább. A víz, az Anyaisten színe, az éjszaka, a tél, az észak jelképe.
- A fekete minden erőt magába szív és elnyel. Nagy a fűtőértéke, hisz sok energiát koncentrál. A fekete szín mai népszerűsége arra utal, hogy a legtöbb ember erőhiányban szenved.
Ruhánk színét összhangba hozhatjuk születésünk csillagjegyével, a hozzájuk tartozó elemek által képviselt színekkel is.
Csak természetes, növényi anyaggal fessük a ruhát. Pirosra fest a rózsaszirom, a dália, vörösesre a csipkebogyó, a vöröshagyma, barnára a dió, a vadgesztenye, sárgára az aranyvessző, a büdöske, a kutyatej, zöldre a csalán, kékre az áfonya, a bodza és a növényi indigó (kékfestő anyagok!).


Régebben azt tanácsolták a nőknek, hogy az alapvető ruhadarabok simák, egyszerűek legyenek, és ezeket tegye változatossá néhány színes blúz vagy kendő. A csíkos anyag keresztben kövérít, hosszában soványít. Legjobban a nagykockás, nagyvirágos, nagypettyes kövérít. Leginkább az aprópettyes, kisvirágos vagy elmosódott mintázat soványít. Kamaszként mekkora kedvenceim voltak a kockás ingek! (Ma már egy sincs…) Ruháim ma többnyire simák, batikoltak vagy apró mintásak (pl. kisvirágosak).
Az a szabásvonal, amely keresztben megosztja az alakot – külön szabott vállrész, mell fölötti tűzés -, szélesít, és alacsonyabbnak mutat. Szélesítenek a nagy zsebek, a kétsoros gombolás, a széles, ovális nyakkivágás, a deréknál a szoknyába vagy a nadrágba tűrt felső, válltöméses kabát, buggyos ing is. Alacsonyabbnak mutat a nagy gallér, a pelerin, a tunika, kövérít a rakott, ráncolt, húzott szoknya. A kívül hordott laza blúz vagy pulóver, a V-alakú mély nyakkivágás, a kötényruhák viszont hosszítanak és karcsúsítanak, soványabbnak mutat a függőleges szabásvonal, a végiggombolt, egybeszabott ruha, és a hosszú, harang alakban bővülő szabás is eltűnteti a súlyfelesleget.

Van, aki „alma típus”: szélesebb a válla, nagyobb a melle, rövidebb a felsőteste és a dereka, hosszabb a lába. A magyarok legnagyobb része viszont a keskeny vállú, kicsi mellű, vékonyabb és hosszabb derekú, szélesebb csípőjű és combú, rövidebb lábú „körte alkathoz” tartozott (én is inkább ilyesmi vagyok), népviseleteink is az ilyen testfelépítésnek kedveznek. Az „almáknak” a harang alakú, tunika-szerű felsőrészek kedveznek. A „körték” alakja nagyszerűen érvényesül a rövid felsőrészekben, derekat hangsúlyozó megoldásokban, hosszú, ráncolt szoknyákban, bővebb nadrágokban.


Régebben alternatív, hippi stílusom volt, ami csupa bő, laza, hosszú, szakadt cuccot jelentett. A stílusom sokat változott az évek során, de valamilyen módon vissza is kanyarodott a régihez. Hordtam én is huszonévesen szűk farmert, „haskilátszós” trikót, magas talpú cipőt. Aztán szép fokozatosan egyre nőiesebb ruhákkal töltődött fel a szekrényem, ami persze nem jelent kosztümöt és körömcipőt. A mostani ruháimban jó az alakom, jó bennük nőnek érezni magamat. A szűkebb felsők kihangsúlyozzák karcsúságomat, alulra viszont inkább bővebb, hosszabb szoknyákat, lezserebb nadrágokat húzok (ezek elrejtik a fenekem és a combom). Amúgy is sokkal gyakrabban hordok szoknyát, ruhát, tavasztól őszig szinte alig van rajtam nadrág. Egyre jobban tetszenek a magyaros ruhák, lenvászonból vagy más könnyű anyagból, szép kiegészítőkkel. A lezser, keleties stílus is közel áll hozzám, batikolt anyagokkal, laza ruhákkal, kendőkkel.

Otthon tehát nyáron szűkebb trikóban, pólóban, és szoknyában, ruhában, mezítláb vagyok. Télen gyakrabban húzok nadrágot, de azért sokszor marad a szoknya is, csak harisnyával, felül pulóverrel, alul papuccsal. Akármennyire is védi a ruhát a házimunka (főleg sütés-főzés) közben a kötény, valahogy nem sikerült még nekem illőt találnom. Talán beszerzek majd egy kékfestő mintásat, és akkor kendőm is lesz ugyanilyen anyagból. Mert sajnos a fejemet sem szoktam bekötni, pedig ételkészítés közben előnyösebb lenne védeni a hosszú hajamat.

Ugyanazt a stílust viselem tehát otthon, az utcán, a baráti találkozókon vagy városba utazáskor egyaránt. Sportoláshoz azért trikó, póló, rövidnadrág vagy melegítő, és edzőcipő dukál. A tíz évvel ezelőtti szórakozás diszkót vagy bulit jelentett, ujjatlan, rövid topban, szűk farmerben, magas talpú cipőben, bezselézett hajjal és erősen kisminkelve. Mostanság hagyományos ünnepeinkre, magyaros rendezvényekre népies öltözéket (nagyon szép fehér blúzaim vannak!) veszek fel.
Tavasszal-ősszel kardigánt, kötött kendőt viselek, télen khaki színű dzsekit, de szeretnék már egy nőiesebb – nem nagyon hosszú, inkább csak feneket eltakaró, kényelmes, derékban karcsúsított, bordós vagy barnás – télikabátot. Már nem ciki melegebb holmikat magamra ölteni, ha fázom. Nagy hidegben kötött sapkát, vastag kesztyűt hordok, viszont magas nyakú kabátom miatt sálat sohasem veszek fel.


Kizárólag pamutból készült, egyszínű (többnyire fehér), kényelmes fehérneműim vannak, a tanga ma már kizárva (kényelmetlen és nem is túl előnyös az alakomon). Melltartót kizárólag szoptatáskor és nagyon átlátszó ruhák alá veszek fel, akkor is olyan pamut-topot, ami kényelmes, tehát nem merevítős, nem csipkés, nem kosaras. A nejlon anyag egyetlen helyen bukkan fel a ruhatáramban, méghozzá testszínű harisnyaként, tavaszra-őszre. Télre azonban vastagabb, gyapjú harisnyákat veszek fel, így hidegebb időben is hordhatok szoknyát. Valódi pizsamám, hálóingem nincs is. Hűsebb időben egy lezserebb fehér póló is megteszi, nyáron pedig a meztelenül alvás a legjobb.

A szűk, kis méretű, magas tűsarkú cipő nagyon egészségtelen. Kisebbnek mutatja a lábat a keresztpánt, a sötétebb színek, a hegyesedő orr, a magasodó sarok. Nagyobbnak láttatja lábunkat a papucscipő, a világosabb színek, a kerek orr, a lapos sarok. A cipőt ne csak az alkalomhoz, de az időjáráshoz is válasszuk – hiába illik mondjuk a színházhoz a balerina-cipő, igencsak kellemetlen lehet zuhogó esőben azzal pocsolyába toccsanni. Szerintem egy vidéken élő családanyánál a következő cipőknek kellene a polcon sorakoznia. Papucs (nem gumi vagy műanyag strandpapucsra gondolok, inkább könnyű bőrpapucsra), szandál (amolyan saruféle), csatos vagy pántos babacipő vagy balerinacipő, kényelmes fűzős félcipő, sportos edzőcipő, magas-szárú bakancs, gumicsizma és bélelt téli csizma (esetleg külön egy hótaposó szánkózáshoz, hógolyózáshoz). Nálam jelenleg siralmas a helyzet: se papucsom, se szandálom, se félcipőm, se sportcipőm…


Akármennyire javasolnak a nyári napsütés ellen valamilyen fejfedőt, én mégsem érzem magamat kényelmesen bennük. Bármilyen könnyű anyagból is készült egy kendő, vagy egy szalmakalap, engem mindig melegít. Pedig eszemmel tudom, hogy a korona-csakrám védelme érdekében is jó lenne, ha valamit tennék az utcán a fejemre, hiszem férjem (sőt fiam is) minden nap kalapban jár. Övet szinte sohase hordok, bár van egy nagyon szép bőr-fa övem, amit nem igazán tudok mihez felvenni.

Annyi táskát lehet manapság kapni, hogy az ember alig tud választani. Kicsi retikül vagy nagy szatyor, henger, téglalap vagy trapéz alakú, kézben hordható vagy vállra akasztható… Én nem választok, de örülök, ha kapok valami szép darabot. Szomszédasszonyom, ha ruhát varr magának, a ruha anyagából ahhoz illő táskákat is szokott készíteni. Nekem csak néhány táskám van, de azok olyanok, hogy illenek szinte valamennyi ruhámhoz. Fontos, hogy a táska is természetes anyagból készüljön, bőrből, vászonból, kordból, nemezből, háncsból. Az én kettő kicsinyem egy narancsszínű, egy vállon hordható vászontáska, és egy drappos, bőr „néptáncos” táska hosszú, keresztbevetett pánttal. Bevásárláshoz a legpraktikusabb egy nagy, fonott kosár. El szoktam néha tulajdonítani párom bőrből vagy filcből készült tarisznyáit is. Ha a gyerekekkel a városba indulok, a nagy piros hátizsákomat viszem. Ez kényelmes, mert tudom fogni a csemeték kezét vagy tolni a babakocsit, és több ember holmija (pelenka, törlőkendő, váltóruha, elemózsia, innivaló) is belefér.

Az ékszer is minél természetesebb anyagból való legyen. Ilyen a bőr, a kő, a gyöngy, a féldrágakő, a kristály, a fa, a csont, a kerámia, a tűzzománc vagy az ezüst. Álladóan kettő ezüstgyűrű (a szerelmünk kezdetekor vásárolt és az esküvői) van az ujjamon. Pedig van két szép, türkizköves illetve tűzzománcos gyűrűm, de ezek a házimunkában és a kisgyermekekkel való foglalkozás közben nagyon zavarnak. Gyerekkoromban nem volt kilukasztva a fülem, hatodikos koromban döntöttem emellett. Régebben nagyon tetszett nekem a sok fülbevaló: a bal fülembe kettő, a jobba négy lyuk került (ebből egy azóta benőtt). Hiába tetszenek a csodaszép, nagyobb, lógó – magyaros, ezüst, féldrágakövekből készült vagy tűzzománcos – fülbevalók, a kisgyermekek és a házimunka miatt ma már csak öt pici, bogyó alakút viselek. Ezek mind ezüstből készültek, közülük több virágalakú, némelyik közepén – piros, kék vagy fekete – kő van. Karkötőt gyakorlatilag sohasem hordok, pedig régebben nagy karkötő-rajongó voltam, többnyire sok bőrláncot tekertem a csuklómra, sőt a bokám köré is. Lánc szinte mindig van a nyakamban: bőrszíjon függnek a fémből, kőből, kristályból készült medálok, vagy a gyöngyök. Mások által kedvelt medálok: ősi jelképek, szívek, keresztek, csillagjegyek, társunk vagy gyermekünk képe foglalatba helyezve.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Andrea, ne menjetek el! Szükségünk van rátok. Eddig, hétről hétre csak abban a két-három órában láttalak benneteket. A sok zavaró hang mellett, a nagy zajban és kis-kicsinyes csatározásokban a halk párodról alig tudtam meg valamit, rólad is csak benyomásaim voltak. Lassan bomlotok ki előttem, de valami varázslatos csodát érzek a függöny mögött. Aztán a párod tegnap kétszer is olyasmit rakott az asztalra, amik számomra egy-egy meteor becsapódásával értek fel. Most a blogotokat olvasva meg meteor rajban érzem magam. Rég elveszett jó érzések kerülnek elő, és ha csak ennyi marad nekem belőletek, akkor is hálás vagyok érte nektek.

Karesz írta...

Kedves Andrea!

Nagyon tetszett ahogy elkezdtelek olvasni. Az anyagok, a védő-óvó jelképek használata, a színek, az érettebb női öltözködés azok a témák melyeket örömmel vettem tőled. Sűrűn bólogattam (lélekben). Ugyanakkor van egy mondatrészke mely megütközést kelt bennem. Idézlek: "A magyarok legnagyobb része viszont a keskeny vállú, kicsi mellű, vékonyabb és hosszabb derekú, szélesebb csípőjű és combú, rövidebb lábú „körte alkathoz” tartozott..."
Hát én bizony kétlem hogy kismellűek lehessenek egy szívcsakra minőségű nemzet lányai/asszonyai. Csodálkoznék. S nem is ezt látom a táncházakban, magyar hagyományőrző rendezvényeken.
A rövidebb lábat sem tudom mire vélni. A királyszkíta sírok tanulsága szerint bőven 180 cm magas nők szép számmal voltak őseink között. Biztosan nem volt minden nő magas (ma sincs így), de nem idegen a hosszú combcsont a szittyáktól.
Az igényes, szép oldal amit készítesz, megéri hogy IGAZ is legyen.
Köszönöm.

ANDREA RÉKA írta...

Kedves Karesz!
Az igazság az, hogy ezt a részt Színia könyvéből vettem...
Szerintem egyébként nem arról van szó, hogy úgy önmagában kicsi a mell vagy rövid a láb, inkább az arányokról. Egyébként én sem vagyok egy bögyös galamb alkat! A szívcsakrám milyenségéhez viszont ennek semmi köze.
Amúgy köszönöm a dicsérő sorokat!
Andrea Réka